Nem mindennap fogannak meg világmegváltó gondolatok az ember fejében. Ma például egyáltalán nem sétáltam, vagy csak egy egészen rövid távon, le a boltig, azt is délután fél háromkor. Na, persze az, hogy nem sétáltam, nem jelenti azt, hogy nem gondolkodtam (merthogy nálam tulajdonképpen, rájöttem, a séta és a gondolkodás egyet jelent). Dehogynem. Épp azon, hogy felírtam-e mindent a bevásárlólistára. Na, igen, részben ezért gondolom azt, hogy a blogolás önmagában felesleges időpocsékolás, mert hát ki kíváncsi arra, hogy mi volt épp az aznapi menü, például. A kíváncsibbaknak elárulom: sültkrumpli és csirkemell bő olajban kisütve, hozzá saláta, csak hogy valamelyest kompenzáljuk az ízletes, ám olajban tocsogó falatokat egy nagy tál összeaprított egészséggel. És, igen, csodák csodájára megint sikerült a palacsinta, már-már attól rettegek, hogy egy reggel arra ébredek, elfelejtem az egészet, és még Stahl Judit tutijó palacsintasütője sem segít rajtam. Egy ilyen kicsi konyhában talán még ő sem lenne képes összerittyenteni egy vasárnapi ebédet: se márkás háztartási gépek, se kamerák nincsenek a konyhánkban, éppen csak annyi, amennyi a túléléshez kell. Az egyetlen műanyag tálunkat arra használtam, hogy bekeverjem a palacsintatésztát, így a salátát is zománcozott lábosban vagy jénaiban kellett volna összeállítania Lacinak, ha nem találok a szekrény legeldugottabb zugában egy másik műanyag tálat, amit, amióta ebben a házban lakom, most láttam először. Stahl Judit mellett valószínűleg maga Julia Child is szívinfarktust kapna a konyhánk fel-nem-szereltsége láttán.
Szóval, a világmegváltó gondolatok helyett én ma összeütöttem egy finom kis vacsorát, és Laci a photoshop nagymestere cím megszerzése után a zöldségaprítás nagymestere címet is kiérdemelte. Nyilván anyámtól örököltem ezt is: imád főzni, és tud is, bár nem egy ínyenc, nagyon nehezen veszi rá magát arra, hogy új recepteket próbáljon ki, amivel nincs is baj, hiszen épp elég receptje vált be ahhoz, hogy még a fodrásza is világklasszisként emlegesse anyám cuppogós csülök- és körömpörköltjét. Stahl Judit és Julia Child után (pontosabban előttük) anyámnak tartozom köszönettel, amiért megszerettette velem a főzést. Bár érdekes módon palacsintát sütni apámtól tanultam, ahogy gombot varrni is, és vele szoktunk mindig pudingot meg tejbedarát főzni (vagy ahogy mifelénk mondják: darakását). Néha azt gondolom, apámból kiváló szuséf válhatna. Mondjuk anyám mellett az is. (Elnézést a szuséf barbár használatáért, de sajnos, fogalmam sincs, hogy kell leírni, még a Lecsó című rajzfilmből tanultam.)
Úgyhogy elnézést, ma elmarad a világmegváltás, de van még a hűtőben kaja, és elég sok maradt a lekváros meg nutellás palacsintából is. Ha majd lesz egy csodaszép tágas konyhám, meg lesz egy Kitchen Aid robotgépem, és végigtanulmányoztam Childtól A francia konyha iskoláját, na majd akkor írok egy terjedelmes beszámolót arról, milyen íze is van a hamisítatlan boeuf bourguignon-nak (ezt kidobta a gugli, azért tudtam). Van, hogy az ember szimplán csak éhes.
Akiknek mégis van tágas, csodaszép konyhájuk, vagy legalábbis bátrabban, mint én, azok sült krumpli és csirkefalatkák helyett készítsék el ezt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése