Francia kulinária
Kovászos uborkalevesről olvasok Lacinak, mindketten fanyalgunk, Anya szerint nem lehet az olyan rossz. Az újság, amiből felolvasok, valami mellékletféle vagy különkiadás, az autó hátsó ülésén találtuk, és az ötven legjobb magyar étteremről írnak benne. Én persze, egyikre sem vagyok különösebben kíváncsi, csak jólesik itt ülni a vakító napfényben, pulóverben, a karosszékeket idehoztuk a fűre. Úgy ülünk Lacival egymás mellett, mint két nyugdíjas: papika és mamika kijöttek a napra melegedni kicsit. Az újságnak hála, kiderül, hogyan kell helyesen írni azt, hogy sous chef (így, azt hiszem), és szerepel mellette a pontos munkaköri leírás is, amiből kiderül, hogy Apám talán mégsem sous chef, hanem mondjuk a konyha cukrásza, vagy esetleg az, aki a szószokért felel (ezeknek is ott volt a francia megfelelőjük, amit természetesen mostanra elfelejtettem). De lehet, hogy Apám plangeur (miért erőlködök ezekkel a kifejezésekkel, ha nem is tudok rendesen franciául), vagyis a mosogató, ami talán nem tartozik a top konyhai melók közé, mégis ez tűnik leginkább testhezállónak.
Te is tudnál ilyeneket írni, mondja Laci, miután befejeztem az egyik étteremről szóló kritika felolvasását. Ki sem nyitja a szemeit, úgy intézi hozzám ezt az egyszerű mondatot, mintha csak valamiféle tényszerű megállapítás hangzott volna el. Hízelgő, persze, és rögtön kattogni kezd az agyam, hogy hogyan is írnék meg én egy ilyet. Na igen, hasonló teljesítményre én is képes lennék, mint azok, akik az oldalakat írták, már ami a nyelvhelyességet meg az íráskészséget illeti (azt hiszem, ezzel sosem volt baj). Én azonban nem vagyok járatos az éttermi berkekben (eddig még azt sem tudtam helyesen leírni, hogy sous chef, és a fogalmat magát is egy animációs filmben hallottam először, amiben egy patkánynak sikerült meglepnie a legnagyobb ételkritikust egy francia lecsó recepttel). Én a nagymamám lencsefőzelékén és töltött káposztáján szocializálódtam, anyám kellően elkényeztetett minket, így lettem válogatós annak ellenére, hogy gyerekkoromban én őriztem a tüzet a katlan alatt, amiben a disznózsír főtt. És utálom a halat, a belsőségeket, itt meg állandóan borjúmirigyekről írnak, és még soha nem ettem igazi francia ételt, csak olvastam róla oldalakon keresztül, Julia Child tolmácsolásában.
Nem elvetendő azonban ez az egész kaja téma, tekintve hogy rövid blogos pályafutásom során már másodszor merül fel valami ehető, szóval még azt sem tartom kizártnak, hogy szentelek majd pár tematikus bejegyzést a gasztronómia oltárán. Mindenesetre a blog után csak a még divatosabb gasztroblog idegesít igazán, úgyhogy ne is álmodjatok róla. Meg különben is: ne írjon gasztroblogot az, aki még nem vágott le egy csirkét.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy Lacitól a szakácskönyvet kaptam: Francia konyha lépésről lépésre. Mert ilyenkor azt képzelem, hogy én is tudok főzni (franciául):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése