Beadandó dolgozatot írnék épp a konyhákról, ha nem kezdtem volna el főzni. Sütni pontosabban. Ma esti témánk: Sacher muffin. Én Bécsben tényleg nem a szecessziós épületeket meg az Albertinát szeretem legjobban, hanem a Sacher tortát, mit schlagsahne, ja, gut. Nagy valószínűséggel Bécs bármely kávézójában és cukrászdájában jobb Sachert eszek, mint idehaza bárhol. És igenis kell hozzá tejszínhab, de nem az az édes, cukrozottféle, amit odahaz készít Apám a szifonban, nem. A bécsi Aida cukrászdában (több is van belőle a városban) a tejszínhab semleges ízű inkább, semmi köze ahhoz a tejszínhabhoz, amit kislánykoromban kanalaztam, mert megkértem Apámat, hogy nyomja már ki az egészet abba a műanyag tálba, én meg betoltam szépen. De szaladjunk csak vissza az elejére.
Ez már a második nekifutásom. Ugyanis tavaly, épp Szilveszter este úgy gondoltam, gyerekjáték lesz sütni egy muffint, azt minden béna meg tudja csinálni (egyébként épp mostanság tört rám valami fura kisebbrendűségi érzés a konyhai feladatokkal kapcsolatban). Lelkes is voltam, először süthetek a Stahl-féle muffinos receptkönyvből (köszönet érte Laci Jézuskájának), és épp Sachert, amit imádok. Nem is a recepttel volt a baj, a sütővel. Ó, igen, korábban panaszkodtam, hogy nincsen kézi mixerem, se konyhai mérlegem, hát lett mind a kettő (köszönet illeti Mamikát és Laci szüleit), ennyivel kevesebb a rizikófaktorok száma, csak nem rontom el.


A képek, amiket láttok, és ahol lila pulcsiban nyomom az ipart, na azok még tavalyi felvételek, a csinos kis csokitetejű muffinok viszont már a mai nap termései. BUÉK 2013. A Sacher torta egyébként, ha érdekelne valakit eredetileg Eduard Sacher gyermeke, aki Metternich kancellár egyik lányának a születésnapjára készítette el az első kleine Sacher-t, sehr gut mein Freund (azt hiszem, ennyi elég is a német tudásom megcsillogtatásából). No, nem én vagyok ennyire tájékozott, ezt is a Stahltól tudom, mert nem árt, ha a receptet megelőzően van egy kis kultúrtörténet is, ugyebár.
A csoki kellően megdermedt a muffinok tetején, Laci szerint az íze mámorítóan csoki és krémes. Vagy foghozragadós, na ez már sokkal emberibb. De persze, az eredeti Sacher a legtutibb, szóval postázzon egyet valaki, vagy legalább egy vonatjegyet Bécsbe, megköszönném.
Persze, nem bírtam leállni. Ezért utálok idehaza beadandókat írni, hiszen ismerem már magam: mindenfélébe belekezdek, berakok egy mosást, kiteregetek, fürdőszobát takarítok, pedig szeretem ezt a konyha témát, nagyon is. Csak úgy látszik, most jobban leköt a kísérletezgetés, meg az a két Stahl, amit kaptam Lacitól. Úgyhogy az édes mellé elkezdtem csinálni valami sósat is, legalábbis előkészültem a holnapra. Elöljáróban itt egy kép:
Szóval: morgen.
Tschüss.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése