A magyar női kajak négyes aranyérmet szerzett, nekem pedig sikerült végre palacsintaszerű palacsintát sütnöm. Először. És elkezdtem a blogot. Volt már előtte vagy kettő, azok még most is megvannak talán, csak a címüket felejtem el néha. Szóval, ez, de most már tényleg, próbálnék nem fogadkozni, de valahogy muszáj, magamnak vagy/és nektek. Hogy akkor tisztességgel, rendesen, rendszeresen, a miről mindegy, csak a hogyan nem.
Például arról, hogy a minap, mikor apámra vártam a ház előtt anyám fél pár cipőjével a kezemben, négy-öt gyerek ott nyüzsgött a bejárati kapu lépcsője előtt, és az egyikük - talán épp a legidősebb, ahogy elnéztem - az aszfalton ülve kortyolgatta a maradék energiaitalát. A másik kezében kövér színes krétát szorongatott, és csak úgy találomra rajzolt valamit maga elé. A nagydarab, húsos fiúcskán kívül két kislány és két kisfiú rohangált a lépcsőn. A lánykák a rajzolással, míg a fiúk a felderítéssel voltak elfoglalva: keresztülhajoltak a biciklikorláton, megkopogtatták a betonból öntött kerítésfélét, mintha fontos feladatot végeznének. Rólam szinte alig vettek tudomást, pedig ott álltam közöttük, vártam, hogy jöjjön apám. Szabályosan kerülgetniük kellett, én pedig kezdtem rosszul érezni magam. A nagyobbacska fiú azt mondta a társainak, hogy vesz még egy monsztert, s közben az aprópénzét számolgatta. A kisebbek közül többen is meg akarták kóstolni az italt: a két kisebb fiú közül is az idősebb nem engedte az öccsének, hogy beleigyon a dobozba. Amikor kiürült, a kövér fiú úgy döntött, lerajzolja, és egy vékonyka kis hengert rajzolt a betonra lila krétájával. Közben megérkezett apám, viszi anyám fél pár szakadt szandálját a városba, meg kell csak ragasztani. Alig érzékel valamit a jelenetből, pedig ő is a gyerekrengeteg közepén áll, de számára is ismeretlenek a gyerekek. Nem nagyon foglalkozik velük, csak elveszi tőlem a cipőt, és a kocsi felé indul. A fiú még mindig a centjeit számolgatja (ő vesz még egy monsztert, ő vesz még egy monsztert), azon gondolkodom, hány éves lehet pontosan, és hogy hol vannak a szülei. Talán csak a földszinten lakókat jöttek meglátogatni, két biciklit is a korláthoz lakatoltak: a gyerekeket kizavarták a ház elé, a nők meg kényelmesen kávéznak odabenn a sarokpadon, gondolom. Mikor kinyitom a bejárati ajtót, az egyik kislány felpattan, és utánam szalad, hogy megfogja az ajtót, nehogy becsukódjon.
